KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2018 DECEMBER

A Déli városrészek célterület decemberi közösségi beszélgetésére a Cuháré Közösségi Házban került sor. A közösségi beszélgetésen több civil szervezet is képviseltette magát, köztük a Mosolymanó Egyesület és a Kézművesek Baranyai Egyesülete.

A közösségi beszélgetés elején Dóri Éva közösségfejlesztési csoport vezető ismertette a projekt lényeges pontjait és több lehetőséget is felvázolt a megjelent szervezeteknek. Ezt követően A Kézművesek Baranyai Egyesületének vezetője jelezte, hogy milyen programokat szokott az egyesületük megvalósítani és több kérdést is feltett arra vonatkozóan, hogy miként tudja ezeket a projektbe beépíteni. A Mosolymanó Egyesület képviselője elmondta, hogy szívesen működnek együtt a Kézművesek Baranyai Egyesületével. Fontos mindkét egyesület számára a kultúra és a hagyomány ápolása, ezért mindent megtesznek a jövőben annak érdekében, hogy Déli városrészek célterületen ezt népszerűsíteni és felkarolni tudják.

A közösségi beszélgetés keretében továbbá szó esett a közösségi interjúkról és kérdőívekről is. Mindkét egyesület ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy segít ebben a formában is felmérni a közösségek jelenlegi és múltbeli helyzetét a célterületen.

A programjavaslat űrlapra vonatkozó kérdéseiket feltették az érintettek és örültek annak, hogy több programjavaslatuk is bekerülhet a későbbiekben a projektbe.
Összeségében tehát kijelenthető, hogy tartalmas és hasznos közösségi beszélgetést zártunk, melynek végeztével a civil szervezeti képviselők pozitívan tekintettek a jövőbe és a december havi közösségi beszélgetésre.