KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2019 MÁJUS

A Déli városrészek célterület májusi közösségi beszélgetésére a Mosolymanó Családi Központban került sor. A közösségi beszélgetésen a Mosolymanó Egyesület képviseltette magát.

A Közösségi beszélgetés elején Bencze Zsolt, célterület felelős közösségfejlesztő köszöntötte a megjelenteket.

A közösségi beszélgetésen megjelent a helyi célterületi kiadvány egyik szerkesztője, Kovács Zoltán úr is. Bencze Zsolt célterület felelős bemutatta az előadót, majd átadta neki a szót, hogy bemutassa a kiadványt saját kézből.

Kovács Zoltán szerkesztő úr elmondta, hogy sok munkájuk volt a kiadvány elkészítésében és igyekeztek minden fontosabb civil szervezetre, intézményre, valamint helyi hagyományra kitérni.

A Mosolymanó Egyesület elnöke, Vörösné Deák Andrea jelezte, hogy tetszik neki a kiadvány és a szervezetről írtak megfelelnek a valóságnak, figyelemfelkeltők.

Az egyesület részéről megjelent további személyek is hozzáfűzték gondolataikat a kiadványhoz, majd egy közös városrészi történet mesélés vette kezdetét a kiadvánnyal kapcsolatban, amely során mindenki saját emlékeit elevenítette fel Déli városrészekkel kapcsolatban.

Összeségében tehát kijelenthető, hogy tartalmas és hasznos közösségi beszélgetést zártunk, melynek végeztével a civil szervezeti képviselők pozitívan tekintettek a jövőbe és a június havi közösségi beszélgetésre.